Kilencesek az árban

Nagyon régóta piszkálják a csőrömet az ilyen árcédulák, mint 499 Ft vagy 5990 Ft. Ez ugye egy eléggé szakállas kereskedelmi fogás, arra hogy olcsóbbnak lássuk a dolgot. Rohadtul idegesítő, hogy ennyire hülyének néznek mindenkit, aki vásárolni szokott bármit is. Van még olyan ember akinél bejön még ez a trükk? Gondolom igen, viszont akkor tényleg degenerált a társadalom. Ilyen szempontból, még a kínai piac a legkorrektebb hely. Ott ami "öccába" kerül az tenyleg "öccá," nem pedig "néccákilenvekilen". Mondjuk ott ennek van helyzeti előnye, hiszen mire kinyögné, hogy "néccákilenvekile" addigra megveszem a szomszéd árustól "öccáert" és már mentem is.

A 90 darabos papírzsepi

Ha valaki egy kicsit is tudatos vásárló (értsd: fillérbaszó hipochonder), akkor azért nézeget árcimkéket, kilónkénti egységárakat és olvasgat infókat a csomagolásokon a boltban, és már régen észrevette a 90 esetleg 85 darabos papírzsebkendőt. Természetesen nem a darabszám van legnagyobb betűvel rajta, és emellett jó esetben valami Szuper100 fantázianévre hallgat a termék. A csomagolt felvágottal egyidős 10 dekás kiszerelés is a múlté: 90, 85, 75 gramm nem ritka. Joghurtból és tejfölből többféle kiszerelésméret van, mint gyártó. Valamint, hogy a fontos dolgokról is szó essen, itt van előttem egy 4 centes Barack tipli, ami ráadásul csak 32%-os. Szóval itt üzenném, a 90 darabos papírzsepi feltalálójának, hogy nem sajnálom tőle azt a tízet amit kilopott a csomagból, sirassa el vele az infarktusban elhunyt 20 kilós tacskóját, amit 90 grammos párizsival dagasztott fel.

Szervízdíj

Na a szervízdíj egy étteremben, az piszkálja rendesen a csőrömet. Nem a borravaló, azt még akkor is adok, ha éppen elbalfaszkodtak valamit a kiszolgálásnál. De a kötelező szervízdíj eleve egy logikai hiba eredménye. Az étterem maga egy szolgáltatás, bevásárolnak helyettem, megfőznek helyettem, kihozzák nekem, leszedik utánam, elmosogatnak utánam, na meg fenntartják az egész kócerájt. Ezekért fizetem az étlapon megjelölt összeget, meg adok borravalót ha akarok, amit a személyzet szétoszt egymás között, kivéve ha le kell adni azt is a főnöknek. Ennyi erővel lehetne alapanyag-beszerzési díj, meg főzési díj, meg minden más díj. Ha több pénzt akar a tulaj, akkor adja drágábban az ételt és kész. Ne nézzen olyan hülyének, hogy ha szervízdíjat szed, akkor nem tűnik fel, hogy egyszerűen drágább a hely? Az a legdurvább az egészben, hogy ezt a primitív trükköt pont a puccosabb, gourmet helyek alkalmazzák legnagyobb előszeretettel. Ez egyben nagy szerencse is, mivel nem járok olyan helyekre ahol tizenhúszezrekért adnak 3 gramm görényhányást szépen feldíszítve, és így legalább a gazdag ál-intellektuális gasztro-sznobok fizetik meg a világ szervízdíjának nagy részét!