MÁV: A nemzet megnyomorítása

Olvashattatok a blogon korábban egy vendégposztot a MÁV-ról. Itt egy barátom mondta el igen negatív, de egyben meglehetősen naiv véleményét a magyar vasútról. Véleményem szerint véletlenül vagy hanyagságból nem lehet ennyire katasztrofálisan működtetni egy közérdekű céget. Milyen fűtésrendszer az, aminek a kikapcsolásáért könyörögnek az emberek a legkeményebb télben is, és választanák inkább hogy kabátban vacognak egész úton? Nem is beszélve a vasút közelében mindenre rátelepedő rozsdaporról, ami viszket az izzadt bőrön és fémes bűze lesz tőle az egész testnek és vas íze pár perc alatt beköltözik a szájba is. Ezt kérem kínzásnak hívják. Milyen utastájékoztatás az, amikor folyamatosan szól a hangosbemondóból, hogy egy feltehetőleg üres, tovább nem közlekedő személyvonat tíz perccel késve érkezik meg, miközben egy-két száz ember vacogva a jeges szélben vár egy olyan vonatot aminek már el kellett volna indulnia, és annyit sem lehet tudni róla, hogy melyik vágányról fog indulni, ha megy egyáltalán? Ez kérem módszeres szopatás. Ilyen és ehhez hasonló válogatott lelki és fizikai terrort alkalmaz MÁV. Nem riadnak vissza attól sem hogy pofátlanul, nyilvánvalóan hazudjanak: Azt állítják, hogy minden nap több IC közlekedik Budapest és Eger között oda-vissza. Pedig a valóság az, hogy a távolság felén igazából személyvonatként közlekedő sebesvonatra kapcsolnak (mellesleg nem szabványosan) egy intercity kocsit, amiben külön kell fizetni és akkor esetleg nem kínoznak a fent leírt módon. De már pótjegyet kérnek a gyorsvonatokra is, mintha az extra szolgáltatás lenne. Pedig valójában súlyos kártérítés kellene, hogy megillesse azokat, akik egy percet is el kell, hogy töltsenek ennek a szörnynek a karjaiban ahhoz, hogy eljussanak a munkahelyre vagy láthassák a szeretteiket. A MÁV valójában egy terrorszervezet: Különféle kínzásokkal akarja megtörni az utazó embereket, és mellé még borzalmasan meg is alázza őket azzal, hogy akinek más lehetősége nincs a közlekedésre, azok még kvázi "önként" fizetnek is ezért a szégyenért.

Nemzeti Dohánybolt

Na itt most nem a "trafikmutyiról" akarok írogatni, mert azt már megtették sokan mások előttem. Meg ezen a blogon minket amúgy is komolyabb témák foglalkoztatnak. A Nemzeti Dohányboltok neve piszkálja csőrömet. Mi a faszért olyan kurva magasztos dolog cigit árulni, hogy a nemzeti szót bele kell tenni a boltok nevébe. Ami még jobban piszkálja csőrömet az a logó. Miért egy nemzeti színű kokárda a cigibolt logója? Azt várom, hogy mikor lesz az extasyn a Szent Korona.

Szervízdíj

Na a szervízdíj egy étteremben, az piszkálja rendesen a csőrömet. Nem a borravaló, azt még akkor is adok, ha éppen elbalfaszkodtak valamit a kiszolgálásnál. De a kötelező szervízdíj eleve egy logikai hiba eredménye. Az étterem maga egy szolgáltatás, bevásárolnak helyettem, megfőznek helyettem, kihozzák nekem, leszedik utánam, elmosogatnak utánam, na meg fenntartják az egész kócerájt. Ezekért fizetem az étlapon megjelölt összeget, meg adok borravalót ha akarok, amit a személyzet szétoszt egymás között, kivéve ha le kell adni azt is a főnöknek. Ennyi erővel lehetne alapanyag-beszerzési díj, meg főzési díj, meg minden más díj. Ha több pénzt akar a tulaj, akkor adja drágábban az ételt és kész. Ne nézzen olyan hülyének, hogy ha szervízdíjat szed, akkor nem tűnik fel, hogy egyszerűen drágább a hely? Az a legdurvább az egészben, hogy ezt a primitív trükköt pont a puccosabb, gourmet helyek alkalmazzák legnagyobb előszeretettel. Ez egyben nagy szerencse is, mivel nem járok olyan helyekre ahol tizenhúszezrekért adnak 3 gramm görényhányást szépen feldíszítve, és így legalább a gazdag ál-intellektuális gasztro-sznobok fizetik meg a világ szervízdíjának nagy részét!